Többszörös intelligencia a nyelvtanulásban

mi-roundA kreatív nyelvoktatás elkötelezett híveként, igyekszünk képzési programjainkba újfajta módszertani megközelítéseket beépíteni, most a többszörös intelligenciával, és annak nyelvoktatásbeli hasznosításával foglalkozunk.

Mi az a többszörös intelligencia?
Howard Gardner, a Harvard Egyetem pedagógia- és pszichológiaprofesszora az emberi értelem természetét vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy nem egy, hanem legalább nyolc különböző intelligencia létezik. A többszörös intelligencia elmélete óriási hatást gyakorolt a pedagógiára, és módszereit a világ minden táján használják. Magyarországon főként az alternatív oktatásban vált ismertté, pedig sok eleme a hagyományos tanításba is könnyen beilleszthető lenne.


A többszörös intelligencián alapuló feladatok rendkívül hasznosak a nyelvtanításában. Biztosan mindenki találkozott már olyan tanulóval, akinek a hagyományos feladatok nehézségeket okoztak, holott a kellő motivációjuk megvolt a nyelvtanulásra. Az alapötlet, mely a többszörös intelligencia-modellje mögött áll, az, hogy az emberek többfajta, különböző típusú intelligenciával rendelkeznek, s ezek közül egyik vagy másik sokkal magasabb szinten van, mint a többi.

A tavasz folyamán új  sorozatod indítunk;   minden héten bemutatunk kettőt a 8 féle intelligencia típusból, sőt, tippeket adunk nyelvtanároknak, nyelvtanulóknak arra is, hogy az adott típusnak megfelelően milyen feladatokat érdemes használni a nyelvórákon, vagy épp az önálló tanulás során. Az első bejegyzés április első hetében érkezik.

A 8 típus:

  1. Nyelvi-verbális intelligencia: vagyis mindaz, ami a nyelvvel, szóbeli és írásbeli kommunikációval, retorikával összefügg.
  2. Logikai-matematikai intelligencia: számok, műveletek, problémamegoldás tartozik ide.
  3. A képi-térbeli területen kiemelkedő emberek a háromdimenziós térben jól tájékozódnak.
  4. A testi-kinesztetikus terület magában foglalja a nagymozgásos és finommotorikus képességeket is.
  5. A zenei intelligencia többek között a zeneművek és az apróbb zenei elemek befogadását, élvezetét, emlékezetbe vésését tartalmazza.
  6. A természeti intelligencia az a képesség, amellyel megkülönböztetjük és osztályozzuk a természeti jelenségeket, a növény- és állatfajokat.
  7.  Társas vagy interperszonális intelligencia: a más emberek érzéseinek, hangulatának, szándékának és indítékainak megértését jelenti.
  8. Személyes vagy intraperszonális intelligencia: önismeretet és az annak alapján meghozott döntések képességét jelenti.

 

Posted in Uncategorized.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

1 + kettő =